Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 06. 18., p - 08:05
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei kilenc ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A Szolnoki Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése rendelt el nyomozást két, a tegnapi napon történt baleset miatt.

Egy szajoli lakos közlekedett személygépkocsival, 2021. június 17-én a déli órákban a szolnoki Szolnok Ispán körúton. Haladása során a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó gépjármű mögött és annak nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a forgalmi okból lassító személygépkocsi vezetője nyolc napon túl, míg utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A szolnoki rendőröknek még aznap délután újabb helyszínelésre kellett vonulniuk, mert egy zagyvarékasi lakos személygépkocsijával a szolnoki Ady Endre úti forgalomirányító jelzőlámpa tilos jelzése ellenére továbbhaladt és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy kerékpárosnak ütközött, aki az úttestre esett. A baleset következtében a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a baleset megelőzéséért a legtöbbet a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, toleranciát tanúsítva vesznek részt a közúti forgalomban annak érdekében, hogy

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.