Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 08. 04., sze - 08:55
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén, az Eötvös téri körforgalom előtt 2021. augusztus 3-án a koraesti órákban. A sofőr forgalmi okból megállt a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt, amikor egy kerékpáros hátulról beleütközött. A baleset következtében a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

Segédmotoros kerékpárral közlekedett egy helyi lakos Tószeg belterületén, a Kinizsi út irányából a Hősök tere felé 2021. augusztus 3-án 19 óra körül. A segédmotoros haladása során érintőlegesen nekiütközött egy vele azonos irányba haladó kerékpárosnak és mindketten a kavicsos útpadkára estek. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a biciklis könnyű sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.