Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 09. 28., k - 07:34
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

A megye rendőrei az elmúlt napon két ittas járművezetővel szemben intézkedtek és három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy szolnoki lakos közlekedett személygépkocsival 2021. szeptember 27-én 11 óra 50 perc körül Martfű külterületén, amikor haladása során ismeretlen okból lehajtott a menetiránya szerinti jobb oldali útárokba.  A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Kérjük a gépjárművek vezetőit, hogy haladásuk során mindig körültekintően, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek!

…, hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.