Hírek Pest megyéből

2019. 05. 19., v - 10:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Pest megyében az elmúlt 24 órában 21 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek során 1 fő súlyos, 5 fő könnyű sérülést szenvedett, 15 esetben anyagi kár keletkezett.

Elfogások az elmúlt 24 órában:

A Pest megyei rendőrök 12 személyt fogtak el, közülük 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt pedig az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján. Előállítás 8 esetben, biztonsági intézkedés 6 esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.