Hírek Tolna megyéből

2021. 10. 17., v - 08:52
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén október 16-án egy súlyos sérüléssel járó és egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Munkatársaink két főt fogtak el, akik közül egyiküket bűncselekmény elkövetésén értek tetten, másikat pedig körözték. A szolgálatban levő állomány tagjai kilenc szabálysértési és két büntető feljelentést tettek. A szonda egy sofőrnél mutatott pozitív értéket. A rendőrök hat biztonsági intézkedést hajtottak végre.

Egy VW Golf sofőrje Mucsi felől Tevel felé közlekedett szombat délelőtt, amikor egy jobbra ívelő kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között átsodródott a szembejövő sávba, ahol éppen egy Citroen közlekedett, melynek vezetője nem tudta elkerülni a balesetet, és a két autó összeütközött. A balesetben a Volkswagen sofőrje az elsődleges információk szerint súlyosan, míg utasa könnyebben sérült meg. Az autóban egyikük sem használta a biztonsági övét.

A Citroen sofőrje az elsődleges orvosi vélemény szerint szintén súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálják a bonyhádi rendőrök.

kép

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.