Hírek Vas megyéből

2017. 10. 11., sze - 08:36
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén három, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további három, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Egy püspökmolnári férfi 2017. október 10-én személygépkocsival közlekedett Szombathelyen a Jávor utcában, amikor kanyarodása során elsodort egy, a kijelölt kerékpárúton közlekedő biciklist. A kerékpáros az ütközés következtében az úttestre esett és az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. október 10-én az M86-os számú autóút 93-as kilométerszelvényénél, ahol két gépjármű ütközött össze. Egy söptei férfi tehergépkocsival közlekedett Vát felől Szeleste irányába a belső forgalmi sávban, amikor sávváltoztatása során nekiütközött a vele azonos irányban haladó személygépjárműnek. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint az egyik sofőr súlyos, míg a másik könnyű sérüléseket szenvedett.

Ugyancsak személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek munkatársink a megyeszékhelyen, 2017. október 10-én. Egy helyi férfi személygépkocsival közlekedett a Rohonci úton, amikor haladása során elsodort egy, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó fiatal lányt. A gyalogos az ütközés következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett.

Mindhárom baleset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Kérjük, hogy a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.