Hírek Vas megyéből

2018. 02. 10., szo - 08:38
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén munkatársaink – az elmúlt 24 órában – három anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

A járőrök 2018. február 9-én egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Celldömölkön. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért munkatársaink a Celldömölki Rendőrkapitányságra előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Ugyancsak alkohol fogyasztását követően ült a volán mögé 2018. február 9-én az a helyi férfi is, akit Bük belterületén igazoltattak a rendőrök. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították. A sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kőszegi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.