Hírek Vas megyéből

2018. 02. 27., k - 07:51
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egy, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezen kívül munkatársainknak – az elmúlt 24 órában – további hét, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén is intézkedniük kellett.

Egy 34 éves németkéri lakos 2018. február 26-án személygépkocsival közlekedett Rábahídvég felől Egyházashollós irányába, amikor haladása során a 8-as számú főút 153-as kilométerszelvényében elveszítette uralmát a járműve felett és a vízelvezető árokba hajtott. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az autót vezető nő könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Körmendi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Hóátfúvás nehezíti több helyen a közlekedést Vas megyében. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az alábbi helyszíneken kell lezárt útszakaszra számítaniuk a közlekedőknek:

- a 7381-es számú úton, Karakó és Jánosháza között;
- a 8618-as számú úton, Lócs és Csepreg között;
- a 8709-es számú úton, Egyházasrádóc és Nagykölked között;
- a 87133-as számú úton, Szombathely és Bucsu között.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a megváltozott időjárási és útviszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban!

A járőrök 2018. február 26-án egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen. Az intézkedés során a férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították. A 68 éves sofőrrel szemben – járművezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, ha autóba ülnek, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.