Hírek Vas megyéből

2018. 03. 04., v - 08:06
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három járművezető akadt fenn az ellenőrzésen Vas megyében az elmúlt 24 órában.

Három járművezető esetében merült fel a gyanú az elmúlt 24 órában, hogy alkohol fogyasztását követően ült volán mögé. Egyiküket, egy tiszabezdédi férfit a megyeszékhelyen állítottak meg munkatársaink. Az intézkedés során kiderült az is, hogy a sofőrt a Kisvárdai Járásbíróság a járművezetéstől korábban már eltiltotta, ezért vezetői engedély nélkül közlekedett.

Ezen kívül egy szőcei férfivel szemben intézkedtek a kollégáink Őriszentpéteren és egy helyi nőt ellenőriztek Sárváron. Mindkettejüknél pozitív értéket mutatott az alkalmazott alkoholszonda, ezért járművezetői engedélyük a helyszínen elvételre került.

 

Mindhárom sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított az illetékes rendőrkapitányság. A tiszabezdédi gépjárművezetővel szemben pedig szabálysértési eljárás is indult.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.