Hírek Veszprém megyéből

2018. 12. 08., szo - 11:43
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe, két személyt fogott el, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Négy embert állítottak elő, köztük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.

A járőrök 2018. december 7-én 13 óra körül Veszprém belterületén igazoltattak egy 40 éves kamondi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen az Ajkai Rendőrkapitányság és a Celldömölki Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a körözött személyt előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd értesítették az illetékes hatóságokat.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.