Hírek Veszprém megyéből

2019. 05. 22., sze - 07:20
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Az elmúlt 24 órában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök két személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt embert vett őrizetbe, három személyt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Hét embert állítottak elő, köztük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A pápai körzeti megbízott 2019. május 21-én 17 óra 10 perckor Pápa belterületén igazoltatott egy helyi lakost. Az intézkedés során a rendőr megállapította, hogy a Zirci Járásbíróság a 19 éves férfi körözését rendelte el rongálás miatt. A körözött személyt a körzeti megbízott előállította a Pápai Rendőrkapitányságra, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.