Hírek Veszprém megyéből

2020. 07. 05., v - 08:39
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány tizenegy főt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Nyolc személyt állítottak elő, köztük hét embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A járőrök 2020. július 4-én Márkón igazoltattak egy gépkocsival közlekedő helyi lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, így őt további mintavétel céljából előállították. A férfival szemben büntetőeljárást indítottak a rendőrök.

A fenti eseten túl további három járművezetővel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.