Hírek Veszprém megyéből

2021. 01. 18., h - 07:04
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe és két főt fogott el. Öt embert állítottak elő, köztük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2021. január 17-én, 19 óra 55 perckor Pápán igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 28 éves helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfit a Veszprémi Járásbíróság 2021. október 19-ig eltiltotta a járművezetéstől.

Ezt követően a sofőrt elfogták és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol a járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették, és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.