Hírek Zala megyéből

2021. 10. 14., cs - 07:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 52 éves horvát állampolgárságú férfi közlekedett 2021. október 13-án 17 óra 30 perckor egy személyautóval a 7-es számú főúton Letenye irányából Horváthország felé. Amikor a 231-es kilométerszelvényhez ért, egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett, és áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol egy szalagkorlátnak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány nyolc személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.