Hulladékot hordtak egy idegen tanyára

2020. 11. 05., cs - 14:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bácsalmási rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki három személyt, akik hónapokon keresztül utánfutóval szállították ki a szemetüket a településhez közeli ingatlanra.

Lakossági bejelentés érkezett 2020. november 2-án a Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrsére, mert ismeretlenek egy külterületi tanyán hulladékot helyeztek el. Kiderült, hogy a szemetelő és társai egy utánfutóval több hónapon keresztül hordták az építési törmeléket, palát, gépzsíros vödröket, akkumulátort, olajoskannákat a bekerítetlen területre. A nyomozók a bejelentést követően alig néhány óra alatt előállították a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettével megalapozottan gyanúsítható 50 éves bácsalmási lakost, akiről kiderült, hogy segítői is voltak: egy 41 és egy 69 éves nő. Előbbi a pakolásban segített, a szemét pedig az idős asszony portájáról származott, valamint ő biztosította az autót a szállításhoz.

A gyanúsított és bűntársai jelenleg szabadlábon védekezhetnek. A nyomozók szakértő bevonásával vizsgálják, hogy az illegálisan elhelyezett szemét veszélyes hulladéknak minősül-e.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.