Ideges lett, mert lekéste a buszt

2020. 01. 23., cs - 15:46
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki megrongált egy buszmegállót Mecseknádasdon.

Rongálás elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 27 éves mecseknádasdi férfi ellen. A fiatalember 2019. november 22-én az éjszakai órákban megrongált egy buszmegállót Mecseknádasdon, és ezzel közel százezer forintos kárt okozott. A komlói rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy lekéste a buszt, ezért ideges lett, és hirtelen felindulásból megrugdosta a buszmegállót, amelynek kitört az oldalüvege.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.