Ismerősét lopta meg

2018. 01. 29., h - 13:38
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lopást követő néhány órán belül már gyanúsítottként hallgattak ki a hódmezővásárhelyi rendőrök egy mindszenti férfit, aki ismerősétől több százezer forintot lopott el.

A sértett 2018. január 26-án kora délután tett bejelentést a rendőrségre, hogy a műhelyében, egy dobozban tárolt pénze az éjszaka folyamán nyomtalanul eltűnt. A helyi körzeti megbízott az adatgyűjtés során, egy közeli ház kamerájának felvételén felismert egy helybeli lakost, aki a lopás idején járt a helyszínen. A 61 éves férfi a sértettet jól ismeri, hiszen időnként neki dolgozik. A feltételezett elkövetőnél kora este tartott házkutatás során a rendőrök egy gyógyszeres dobozba rejtve megtalálták az eltűnt pénzt.

A férfit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.