Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a nagykanizsai rendőrök

2021. 05. 19., sze - 06:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás indult egy 48 éves helyi nő ügyében.

A járőrök 2021. május 18-án 9 óra 15 perckor ellenőriztek egy személyautóval közlekedő helyi nőt Nagykanizsán, a Tripammer Gyula utcában. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője a vezetés megkezdés előtt alkoholt fogyasztott, melyet az alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett.

A nőt elfogták, majd további mintavétel céljából a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították. A mérési eredmények alapján a sofőrt gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, az ügyben - vezetői engedélyének elvétele mellett –büntetőeljárást indított a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

 

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező a közlekedésben.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
  • Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet!
  • A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.
  • Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.