Ittasan, eltiltás hatálya alatt, másik gépkocsira kiadott rendszámmal közlekedett Kőszegen – balesetet okozott

2020. 11. 15., v - 08:17
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a járművezetőt.

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. november 14-én, Kőszegen. Egy helyi lakos személyautóval közlekedett a Pogányi úton a 87-es számú főút irányából a Posztógyár utca irányába, amikor haladása során elsodort egy gyalogosan közlekedő nőt. A nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyebben megsérült. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Kőszegi Rendőrkapitányság.

A helyszíni intézkedés során a rendőrök a gépkocsivezetővel szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. Megállapították továbbá, hogy a férfi az autójára egy másik gépjárműre kiadott forgalmi rendszámot helyezett fel, valamint a Kőszegi Rendőrkapitányság a járművezetéstől már korábban eltiltotta. A 39 éves sofőrt előállították, kihallgatták és szabálysértési őrizetbe vették. Vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Kőszegi Rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.