Ittasan okozott balesetet; befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a rendőrök

2020. 11. 29., v - 08:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ságújfaluban ütközött családi ház kerítésének az általa vezetett gépkocsival egy 29 éves férfi; a balesetben két utas sérült meg.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 29 éves karancssági lakos ellen.

A férfi 2020. május 1-jén 20 óra 40 perckor személygépkocsival közlekedett Ságújfaluban, a Kossuth úton, amikor elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, és egy családi ház kerítésének ütközött. A gépkocsi ezt követően a járdára visszatért és oldalára borulva állt meg. A baleset következtében a gépkocsiban ülő két utas megsérült. A rendőrök a helyszínen igazoltatták a járművezetőt, és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások a férfit elfogták, majd előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A hatóság tagjai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Felhívjuk a figyelmet, akik alkoholfogyasztást követően gépjárművet vezetnek, nemcsak magukat, hanem a velük utazókat és a közúti közlekedésben résztvevő partnereiket is veszélyeztetik! A rendőrök folyamatosan végeznek közúti ellenőrzéseket azért, hogy az ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból. Kérjük a járművezetőket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy megelőzzék a baleseteket, tragédiákat! Ne kockáztassanak! Ne veszélyeztessék a saját maguk, illetve utasaik és a többi közlekedő biztonságát, testi épségét! Fontos, hogy türelmesen, toleránsan és a szabályokat betartva közlekedjenek!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.