Kábítószert fogyasztott, rosszul lett

2018. 07. 11., sze - 09:36
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 19 éves fiúval szemben intézkedtek kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrségre bejelentés érkezett 2018. július 10-én arról, hogy egy pázmándfalui házhoz mentőt kellett hívni, mert egy 19 éves fiú rosszul lett. A fiatal a mentőszolgálat munkatársainak elmondta, hogy kábítószert fogyasztott, majd arra alkoholt ivott. A rendőrök a fiúval szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért őt – a kórházi ellátását követően – elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.