Kábítószert találtak a zsebében

2018. 01. 22., h - 07:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fertődi rendőrök egy peresztegi férfit állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A Soproni Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy peresztegi lakos ellen.

A Fertődi Rendőrőrs beosztottjai 2018. január 21-én délután Fertőszéplakon állítottak meg egy személyautót közúti ellenőrzés céljából. A gépkocsiban tartózkodó férfi zavartan viselkedett, pupillái pedig tágak voltak, ezért az egyenruhások átvizsgálták a járművet és a ruházatát. A peresztegi lakos zsebében egy csomag kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak, amit lefoglaltak.

A járőrök a férfit elfogták és mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a peresztegi lakost, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.