Kerékpártolvajt fogtak el

2017. 11. 15., sze - 10:38
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Készült a feljelentés, amikor a keszthelyi rendőrök már el is fogták a tettest.

A körzeti megbízottól kért segítséget egy helyi férfi Keszthelyen 2017. november 14-én, mivel elmondása szerint 9 óra 30 perckor az egyik lottózó előtt leállított kerékpárját ismeretlen személy ellopta.

A bejelentést követően beszerzett információk alapján a rendőr azonosította a feltételezett elkövetőt, akit nem talált Reziben, a tartózkodási helyén, ellenben egy másik kerékpárt a háza falának támasztva igen. A bicikliről kiderült, hogy azt előző nap Cserszegtomajról lopták el. A további adatgyűjtés eredményeként az egyenruhások eljutottak egy keszthelyi nőhöz, akinek a tolvaj aznap két kerékpárt is eladott. Az egyik kétkerekű a lottózó elől eltűnt mountain bike volt, a másiknak a tulajdonosa éppen a Keszthelyi Rendőrkapitányságon tett feljelentést az ellopott biciklije miatt.

A keszthelyi rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves cserszegtomaji férfit még aznap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, mely során részletes beismerő vallomást tett.

A sértettek a keszthelyi rendőrök munkájának eredményeként kerékpárjaikat visszakapták.

 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Az elkövető választása azért ezekre a kerékpárokra esett, mert azokat lezáratlanul találta. A nyomozás sikeréhez hozzájárult, hogy a sértettek időben értesítették a rendőrséget és pontos leírást tudtak adni járműveikről.

A kerékpár védelméről elsősorban a tulajdonosnak kell gondoskodnia. A lopások megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg tanácsainkat!

  • A kerékpárlopáshoz néhány másodperc is elegendő. Kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközök, módszerek alkalmazásával ezeknek a bűncselekményeknek nagy része megelőzhető.
  • Ha utcán, lépcsőházban őrizetlenül hagyja a biciklijét, mindig zárja le!
  • Rövid időre, így például gyors bolti vásárlás, vagy egy lottó feladásának idejére se hagyja a kerékpárt lezáratlanul!
  • Lehetőség szerint ne elhagyatott, sötét helyen támassza le kerékpárját!
  • Miután lezárta a biciklit, a kosárban, csomagtartón, kormányon ne hagyjon táskát, értéket!
  • A kerékpárt tanácsos valamilyen stabil tárgyhoz, kerítéshez, kerékpártárolóhoz, vagy egy fához zárni.
  • Jegyezze fel a kerékpár egyedi azonosítására alkalmas ismertető jegyeit (pl: típus, szín, vázszám, esetleges sérülések stb.)!
  • Ha lehetősége van rá, regisztráltassa kerékpárját a „BikeSafe” programban! A rendszer lopás esetén
  • megkönnyíti a felderítést.
  • Ha kerékpárját ellopták, mindenképpen tegyen bejelentést a rendőrségen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.