Késsel követelte a pénzt

2017. 10. 16., h - 13:57
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sárbogárdon a rendőrök alig több mint fél óra alatt elfogták azt a férfit, aki rablást kísérelt meg.

A rendőrségre 2017. október 15-én délután rablás kísérletről érkezett bejelentés, amely szerint Sárbogárd-Rétszilas településen, a Fehérvári út és Bocskai utca kereszteződésében egy 27 éves sárbogárdi lakostól próbálták elvenni a pénzét. A bejelentő elmondása szerint az utcán egy férfi késsel a kezében követelte készpénzét, majd menekülés közben a támadó letépte a sértett pólóját. A megadott személyleírás alapján a sárbogárdi rendőrök alig több mint fél óra alatt a 26 éves V. Eduárd helyi lakost a helyszín közelében elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók rablás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.