Két baleset, egy sérült Nógrád megyében

2020. 10. 18., v - 09:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a megye közútjain történt két balesetről érkezett bejelentés.

Érsekvadkert és Patak közötti útszakaszon közlekedett 2020. október 18-án 0 óra 10 perc körül egy 18 éves férfi személygépkocsijával, amikor egy kanyarban áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd az úttestről lesodródott, és egy fának ütközött. A baleset következtében a gépjármű vezetője megsérült.

Az elmúlt 24 órában a megye rendőrei további egy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és két ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket.

Az őszi időjárással együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel, nagyobb követési távolság tartásával meg lehet előzni a baleseteket. Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a pára, eső, vagy más csapadék miatt azok csúszóssá válnak.

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.