Kifosztás lett a közös italozásból

2018. 09. 20., cs - 10:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együtt italozott négy férfi Gyulán, a Zrínyi Miklós téren. Mikor egyikük elaludt, elvették a pénzét. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Ketten vették el egy alvó férfi pénzét 2018. május 11-én, késő este Gyulán. A férfi a történtek előtt egy italmérőben beszélgetni kezdett két vendéggel. Több italt fizetett és cigarettát is vett nekik, így láthatták, hogy van nála pénz. Amikor a vendéglátóhely bezárt, a Zrínyi Miklós térre mentek, ahol a férfi egyik barátja is csatlakozott hozzájuk. Miközben négyen italoztak, beszélgettek, a férfi elaludt. Reggel vette észre, hogy a pénztárcájából több tízezer forintja hiányzik. Barátja még ott volt vele és elmondta neki, hogy az egyik alkalmi ismerőse fosztotta ki. Megkeresték és számon is kérték M. Mihályt, aki elismerte, hogy vett el pénzt az alvó férfitól, de a bűncselekményt nem egyedül követte el. A kifosztott férfi barátja, P. János is segített neki, és a pénzt elosztották.

A Gyulai Rendőrkapitányság a 42 és 59 éves gyulai férfi ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. szeptember 18-án átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.