Komárom-Esztergom megyei összesítő

2020. 08. 05., sze - 07:02
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások három személyt fogtak el, és tizenegy főt állítottak elő.   

Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 4-én 21 óra 5 perckor Nyergesújfalu külterületén megállítottak egy segédmotoros-kerékpárral közlekedő esztergomi lakost, aki bukósisak nélkül közlekedett. Az iratok ellenőrzése során derült ki, hogy a jármű kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezik, valamint vezetőjét az Esztergomi Járásbíróság a vezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a 26 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt, a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették. Ellene szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.

A tatabányai járőrök ugyanezen a napon 18 órakor Tatabányán, a Kós Károly utcában intézkedés alá vonták azt a férfit, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök a 24 éves férfit a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították  és őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.