Komárom-Esztergom megyei összesítő

2021. 08. 20., p - 07:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások huszonhét személyt fogtak el, hat főt állítottak elő, valamint egy ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2021. augusztus 19-én közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A rendelkezésre álló adatok alapján 19 óra 45 perc körül egy mogyorósbányai lakos Mercedes típusú járművel közlekedett Táton. Haladása során az Ady Endre utca és a Fő út kereszteződésében balra szándékozott kanyarodni, azonban megcsúszott és nekiütközött az úttesttel merőlegesen várakozó személygépkocsi elejének. A baleset során személyi sérülés nem történt. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították, ellene büntetőeljárást indítottak.  

2

1

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.