Komárom-Esztergom megyei összesítő

2020. 03. 10., k - 07:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások tizenegy személyt fogtak el, öt főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

A helyi rendőrök Oroszlányban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost 2020. március 9-én délután. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy az 51 éves férfit a Tatabányai Járásbíróság korábban 2020. augusztus 16-áig ittas vezetés miatt eltiltotta a járművezetéstől. A sofőrt előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.