Letépte, elvitte

2019. 07. 16., k - 07:46
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a helybeli férfit, aki egy kerékpárt tulajdonított el Csongrádon. Lopás miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a 23 éves helybeli lakos 2019. július 2-án délután a Fő utcán lévő kerékpártárolóból vitte el az oda lezárt kétkerekűt. A lakatot leszakította a bicikliről, majd felült rá és hazatekert azzal. Később zsákmányát eladta egy ismerősének.

A nyomozók rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit előállítottak a Csongrádi Rendőrkapitányságra. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

A rendőrök az eltulajdonított kerékpárt lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét a szükséges vagyonvédelmi intézkedések megtételére:

  • A kerékpárlopások megelőzése érdekében az őrizetlenül hagyott kétkerekűeket minden esetben zárjuk le!
  • Célszerű olyan lakatot választani, amelyet nehéz szétvágni. Javasolt az erős láncszemekből álló, illetve U-alakú lakatok használata. A görgős zárak sodronyt tartalmaznak, amit kívülről fémhengerek védenek, ezek megnehezítik az elkövetők dolgát. A lakat lehetőleg érje át a vázat és a kereket is, azokat együttesen rögzítsük egy stabil tárgyhoz!
  • Érdemes az egy nyomon haladó járműről fényképet készíteni, alvázszámát, egyedi ismertetőjegyeit feljegyezni, megőrizni.
  • A kerékpárt forgalmas helyen zárjuk le, a nagy tömegnek visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.