Lezárt akta: csalás miatt kell felelnie

2020. 10. 10., szo - 07:57
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a budapesti férfival szemben, aki videókártya helyett értéktelen tárgyakat küldött egy balástyai vásárlónak.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a vevő 2020. május 10-én, interneten állapodott meg a gyanúsítottal a műszaki cikk megvételéről. A feljelentő az egyezségnek megfelelően három nappal később megkapta a csomagot, azonban amikor kibontotta, csak értéktelen tárgyakat talált a dobozban. A sértett azonnal értesítette a rendőrséget. A nyomozók haladéktalanul intézkedtek a kézbesítőnek átadott készpénz lefoglalására, majd a 23 éves feltételezett elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene kisebb kárt okozó csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.