Lezárt akta: Kábítószert találtak a gépkocsiban Győrben

2018. 01. 17., sze - 10:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy 26 éves nő és egy 43 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása miatt.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 26 éves helyi nő ellen kábítószer-kereskedelem vétség, illetve egy 43 éves helyi férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök 2017. szeptember 6-án éjszaka ellenőriztek egy gépjárművet Győrben. A sofőr ruházatát átvizsgálták és két tasak kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak, amit lefoglaltak. A járőrök a személyautó vezetőjét elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók az eljárás során azonosították a kábítószer átadásával gyanúsítható 26 éves nőt. A szakértői vélemény megerősítette, hogy a lefoglalt anyag kábítószernek minősül, ezért a helyi lakost kábítószer-kereskedelem vétsége miatt hallgattak ki az ügyben.

A Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.