Lezárt akta: néhány órán belül rendőrkézre kerültek a tolvajok

2020. 12. 20., v - 06:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a két helybeli férfival szemben, akik fűkaszát és kályhát tulajdonítottak el a megyei jogú városban.

A megalapozott gyanú szerint a 49 és 20 éves feltételezett elkövetők 2020. április 9-én reggel mentek be a külvárosban fekvő társasház területére. Az ott lévő tárolót kinyitották, majd abból kivettek egy benzinmotoros fűkaszát. Távozás közben az udvarról még egy öntöttvas kályhát is magukkal vittek. A sértett csak órákkal később vette észre a lopást, ezután a 112-es központi segélyhívó számon bejelentést tett a rendőrségre.
A terület körzeti megbízottjai adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát. Gyanúsítotti kihallgatásukon a férfiak részben elismerték a cselekményüket, ellenük lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.
A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.