Lezárt akta: többször lopott, a rendőrök elkapták

2020. 08. 02., v - 06:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a 24 éves férfival szemben, aki többször lopott a városban.

A szegedi férfi először 2020. január 31-én délután a belvárosban sétálva lett figyelmes egy személyautóra, amit tulajdonosa elfelejtett lezárni. A jármű ajtaját kinyitotta, abban kutatást végzett, végül elvitt egy pénztárcát, a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt. Pár nappal később a város egyik áruházában járt, ahol egy üveg szeszes italt rejtett a ruhája alá, majd távozott. Másnap hajnalban felfeszítette egy helyi vegyesbolt ajtaját, ahova bement és egyebek mellett alkoholos italokat vitt el több tízezer forint értékben.

Az adatgyűjtés során a nyomozók néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Kihallgatásán a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését, a Csongrádi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.