Lezárt ügy: bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök

2020. 11. 13., p - 11:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Az egyenruhások Nyírmártonfalva belterületén 2020. november 7-én 20 óra körül igazoltattak egy helyi lakost, aki világítás és rendszámtábla nélkül közlekedett személygépkocsijával. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes italt fogyasztott elindulás előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt, ezért őt előállították a rendőrkapitányságra. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A 18 éves férfival szemben engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást, járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig büntetőeljárást indítottak.

A nyomozások vizsgálati szakaszában a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.