Lopás miatt kellett felelnie

2019. 03. 21., cs - 12:46
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatabányai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát az 52 éves férfival szemben, az ügyészség bíróság elé állította.

Mint arról korábban beszámoltunk, kitépte egy vértesszőlősi hétvégi ház ajtaját, úgy jutott be az ingatlanba egy 52 éves tatabányai férfi 2019. március 16-án. K. József értékek után kutatott a házban, majd egy telefont és készpénzt vett magához. A sértett ekkor figyelt fel rá, hogy valaki tartózkodik az épületben. Amikor kiment a konyhába, meglátta az ismeretlen férfit, aki ekkor elfutott. A tatabányai rendőrök a rendelkezésre álló személyleírás alapján azonosították és két nappal később elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt. A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a tettes ellen, akit őrizetbe vettek. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek. Az ügyészség az elkövetőt március 21-én bíróság elé állította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.