Majális rendőrökkel

2018. 05. 02., sze - 12:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budakalászi és a szentendrei majálison a rendőrök is várták a résztvevőket.

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai 2018. május 1-jén Szentendrén és Budakalászon a városi majálison várták az érdeklődőket. A programon résztvevők KRESZ tesztlap segítségével tesztelhették közlekedési ismereteiket, a szentendrei rendezvény helyszínén felállított KRESZ pályán a kerékpáros ügyességüket, valamint a sebességmérő készülék segítségével az is kiderült, hogy a gyerekek és a felnőttek mennyire tudnak gyorsan futni. Az érdeklődők mindkét helyszínen megtekinthették a rendőrök szolgálati járműveit.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.