Másik jármű rendszámát használta

2018. 03. 01., cs - 12:48
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy káptalantóti férfi ellen.

A tapolcai rendőrök 2018. február 28-án, délután Tapolcán ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy az 51 éves férfi úgy vett részt személygépkocsijával a közúti forgalomban, hogy arra egy másik járműre kiadott rendszám volt felszerelve.

Az egyenruhások a káptalantóti lakost egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.