Megkerült motorfűrész

2020. 01. 11., szo - 09:45
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesen megindokolt lopás egy somogyi településen.

Az ügy adatai alapján egy bábonymegyeri lakos tett bejelentést a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányító Központjába 2020. január 10-én délelőtt, miután észlelte, hogy lakóingatlana zárt udvaráról eltűnt a motorfűrésze. A helyszínre érkező tabi körzeti megbízottak az adatgyűjtés során megállapították, hogy a munkaeszközt egy szintén helyi férfi tulajdoníthatta el. A fűrészt nem sokkal később meg is találtak, és visszajuttatták jogos tulajdonosának.

A 39 éves feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekményt csak részben beismerő férfi vallomása során úgy nyilatkozott, hogy az eszközt csak azért vitte és rejtette el, nehogy valaki ellopja azt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.