Megkísérelte becsapni a rendőröket

2018. 10. 30., k - 08:28
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szlovák férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a balassagyarmati rendőrök.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása, illetve közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 27 éves szlovák állampolgár ellen.

A nyomozás adatai alapján a járőrök 2018. június 19-én 9 óra 18 perckor ellenőriztek a 2-es számú főúton, Parassapusztán egy Liaz típusú tehergépkocsit és annak vezetőjét. Az ellenőrzés során a gépjármű vezetője átadott egy forgalmi engedélyt a rendőröknek. A helyszínen megállapítást nyert, hogy a forgalmi engedélyben szereplő alvázszám nem egyezik meg a tehergépjármű alvázszámával. A gyanúsított úgy vett részt a közúti forgalomban a gépjárművel, hogy azon nem a hatóság által kiadott forgalmi rendszám volt felszerelve és a rendőri intézkedés során szándékosan nem az adott tehergépjárműre kiadott, hanem az arra felszerelt rendszámhoz tartozó valódi okmányokat adta át a rendőrnek.

A balassagyarmati rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.