Megtalálta, eltette

2020. 01. 18., szo - 08:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adta le, hanem megtartotta az utcán talált telefont egy pécsi férfi. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Jogtalan elsajátítás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 50 éves helyi férfi ellen. A férfi 2019. október 13-án délután Pécsett, a vasútállomáson talált egy mobiltelefont, azonban azt nem adta le, hanem megtartotta és használatba vette. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, nem tudta, hogy a talált tárgyakat le kell adni. A rendőrök a férfinál megtalálták, majd lefoglalták a telefont, amelyet visszaadtak a tulajdonosnak.

 

A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.