Megverték a sértetteket

2016. 07. 24., v - 08:43
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök egy pacsai testvérpár ellen javasoltak vádemelést.

A gyanú szerint a testvérek 2015. december 18-án 21 óra 50 perckor Felsőrajkon, a Kossuth Lajos úton szóváltásba keveredtek három helyi férfival. Ezt követően a két gyanúsított először lökdösni kezdte, majd egy tárggyal többször megütötte a sértetteket. A bántalmazás következtében az egyik férfi súlyos, a másik kettő könnyű sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 22 éves és 21 éves pacsai testvérpárral szemben súlyos testi sértés bűntett, garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.