Mobil a földön

2019. 10. 17., cs - 10:32
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már nem volt ideje értékesíteni a talált mobiltelefont a tiszaburai férfinak. A rendőrök elfogták és a készüléket tulajdonosának visszaadták.

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Sándor tiszaburai lakos ellen. A 22 éves férfi még 2019. október 11-én 24 óra körül Abádszalók egyik utcáján, a földön talált egy mobiltelefont, amelyet magához vett, hogy azt később értékesítse. A készüléket hazavitte, kikapcsolta, abból a SIM kártyát kivette és eldobta, majd a szobájában elrejtette. A rendőrök a sértett bejelentését követően azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a tolvajt. A lopott telefont megtalálták, majd tulajdonosának visszaadták.

b

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.