Négy baleset, egy súlyos és három könnyű sérült

2020. 05. 12., k - 09:02
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök Kondoroson, Mezőberényben, Szarvason és Orosházán.

Békés megyében, 2020. május 11-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Kondoroson, a Csabai úti kerékpárúton, 8 óra körül egy kisteherautó elütött egy elektromos kerékpárral közlekedő nőt. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba. Mezőberényben, az Ady utca és a Vadász utca kereszteződésében, 13 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben az egyik autó utasa könnyebben megsérült. Szarvason, a Dózsa György utcában, 17 óra 30 perc körül tolatás közben egy személygépkocsi vezetője nekiütközött egy segédmotor-kerékpáros férfinak. Utóbbi jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Egy órával később, Orosházán, a Rákóczi út és a Thököly utca kereszteződésében, egy személyautó vezetője, aki a gyanú szerint ittasan vezetett, nem adott elsőbbséget és elütött egy kerékpáros nőt. A biciklis elesett, sérülése nem súlyos.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.