Nem biztosított elsőbbséget

2017. 08. 18., p - 10:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a férfival szemben, aki gépkocsijával elütött egy kerékpárost.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 37 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a hajdúnánási lakos 2017. június 27-én 14 óra 30 perckor az általa vezetett személygépkocsival Balmazújvárosban, az Újkert sor irányából a Böszörményi út felé közlekedett. A sofőr egy útkereszteződésben kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti közlekedési jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki balról kerékpárral közlekedő nőnek, akivel összeütközött. A biciklis a baleset során a járműre, majd a földre esett és súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök 2017. augusztus 16-án befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát és a gépjármű vezetőjével szemben bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az ügy iratait a járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.