Nem volt ideje elkölteni a lopott pénzt

2020. 07. 26., v - 10:31
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kamera buktatta le azt a férfit, aki zsebre tette a talált pénzt a vajszlói benzinkúton. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Lopás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 67 éves tésenyi férfi ellen. A sértett 2020. július 9-én az autójával megállt tankolni a vajszlói benzinkúton. Amikor kiszállt a járműből, kiesett 90 000 forint a zsebéből, de nem vette észre, és a tankolást követően távozott a helyszínről. A 67 éves férfi ezt követően érkezett a benzinkútra, ahol a földön szétszóródva megtalálta a sértett által elhagyott pénzt, majd zsebre tette azt, és tankolás után ő is távozott a helyszínről. A biztonsági kamera azonban rögzítette a lopást, így a rendőrök hamar megtalálták az elkövetőt. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. A lakásán megtartott kutatás során a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított pénzt, és visszaadták a tulajdonosnak.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.