Nógrád megyei baleseti összesítő

2020. 09. 19., szo - 09:06
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Jobbágyi belterületén közlekedett személygépkocsival egy 35 éves férfi 2020. szeptember 18-án 15 óra körül, amikor egy autóbusz takarásából az úttestre lépő gyermeket elütött, aki a baleset következtében megsérült.

Egy 36 éves férfi haladt személygépjárművel a délutáni órákban Szécsény belterületén, a Varsányi úton, amikor balra kanyarodása közben nem győződött meg arról, hogy járműve előzését egy másik gépkocsi megkezdte, amelynek következtében összeütköztek. A balesetben a részes jármű vezetője megsérült.

A megye területén a rendőrök további három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén, valamit egy ittas vezetővel szemben intézkedtek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy balra kanyarodást végző és annak előzését megkezdő járművek esetén mindkét sofőrre vonatkoznak szabályok. A kanyarodó csak akkor kezdheti meg irányváltoztatását, ha meggyőződött arról, hogy őt nem előzik. Az előzést végző egy balra kanyarodó mellett pedig csak jobbról haladhat el. Hogy e szabályoknak mindkét fél eleget tudjon tenni, elengedhetetlenül szükséges az irányjelző, illetve a visszapillantó tükrök használata.

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.