Őrizetben a sofőr

2019. 01. 13., v - 08:35
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltották a vezetéstől az inkei férfit.

A csurgói körzeti megbízottak 2019. január 12-én 10 óra 53 perckor Inke belterületén igazoltattak egy 53 éves gépkocsivezetőt és megállapították, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a Kaposvári Járásbíróság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. A férfit előállították a Csurgó Rendőrőrsre, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.