Őrizetben a somogyvári sofőr

2020. 08. 21., p - 09:51
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhét éve végleg eltiltották a vezetéstől.

A lengyeltóti körzeti megbízottak 2020. augusztus 20-án 8 óra 14 perckor Vityapuszta külterületén igazoltattak egy 51 éves gépkocsivezetőt. Megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mivel a hatóság 2003-ban végleg eltiltotta a járművezetéstől. A férfit előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.