Orrcsonttöréssel zárult a vita

2020. 03. 18., sze - 09:03
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tabi rendőrök elfogták a bántalmazót.

Andocson, 2020. március 17-én 14 óra 30 perckor B. István egy közlekedési szituáció miatt összeszólalkozott egy járművezetővel, amelynek során lefejelte a sofőrt. A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A tabi rendőrök a bejelentést követően az agresszort a lakcímén elfogták, majd előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 26 éves férfit súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.